Miki bácsi körömpörköltje (VKF IX)

Miki bácsi a férjem nagybátyja/keresztpapája. Nyáron halt meg a nagy fák alatt. 67 éves volt. Ahogy búcsúztunk tőle számtalan alkalommal előjött, hogy Miki mennyire szeretett élni és enni. És hogy mennyire örülne, ha látná, hogy templom után szalonnát eszünk hagymával. De biztos látja! Igaz? Igaz!

Arról kevesebb szó esett, hogy Miki mennyire szeretett etetni. De nem olyan nyalós-nagymamás módon, hogy „mit főzzek nektek?”, „mit ennétek szívesen”, „mit kívántok?”, hanem főzött, amit főzött, és aztán jó napot jó étvágyat! Persze ez volt a szerencsém! Így én, aki a tejbegríz-párizsis kenyér-málnás joghurthab szentháromságon nőttem fel, ehettem a körömpörköltjéből. A csülkös körömpörköltjéből, amit bográcsban készített. Úgy emlékszem, hogy mindig szabadtűz felett készült az étel, de ez nyilván nem így van, mert mindkét lányom születése után kaptam tőle körömpörkölt-komatálat, és ZK november végén született. Nyilván az az adag nem bográcsban készült, hanem kuktában (?).

Hogy csinálta? Így:

Kevés zsíron megdinsztelte a nagyon sok apróra vágott hagymát, piros paprikát rakott bele és szép húsos szőrtelen csülköt és szép egészséges szőrtelen körmöt. Keverés után paprikát (pár darabot), paradicsomot (egy-két szemet), sót és köményt adott hozzá. Folyton keverte és az eresztett lé mennyisége alapján öntötte fel kevés vízzel. Szokott még fehérbort is beletenni. Hagyta, hogy az egész megfőjön. Az igazi szaftot a hagyma, paprika, paradicsom adta.

Friss fehérkenyérrel és kovászos uborkával ettük.


A képet loptam. Innen. Elnézést kérek! Miki bácsi körömpörköltjéről nincs kép. S már nem is lesz.

Sajnos.